On-line jelentkezési lap

XI. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra
2019. május 17-19.

A hagyomány folytatódik, 2019-ben ismét útnak indul a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra. A csillagos márka rajongói egy rég várt nagyvárosba, Debrecenbe látogatnak, így guruló múzeumunk meghódítja a Hortobágy és Tokaj csodálatos vidékét is, ahol 1/100-as, ügyességi és márkatörténeti feladatokkal fűszerezve érint nagyvárosokat, eldugott dűlőket és kedves településeket.

2019. május 17-19. között várjuk azon 30 évnél idősebb vagy "classic" besorolású Mercedes-Benz modellel rendelkező tulajdonosok jelentkezését, akik szívesen tesztelik autóik és saját ügyességüket egy kellemes túra keretében.

A kétnapos túrán csak eredeti Mercedes-Benz személyautók és tulajdonosaik vehetnek részt kétfős csapatokban. A tervezett kb. 500 kilométert szakaszokra bontva, meghatározott időre kell megtenniük a versenyzőknek.

Az eseményen két területen mérhetik össze tudásukat az indulók, az egyik egy pontossági 1/100-as szakaszokon zajló verseny, míg a másik a márkatörténeten, autó- és típusismereten alapuló feladatok összességéből álló megmérettetés. A különböző típusú feladatok egymás után vegyesen jelennek meg a kétnapos túra alatt.

Külön értékelésben vesznek részt az 1956 előtt gyártott modellekkel induló résztvevők.

A korlátozott létszám miatt a rendezőség fenntartja magának a jelentkezők kiválasztásának jogát, akik az alábbi feltételek elfogadásával indulhatnak.

Részvételi feltételek

Nevezhető autók:
A túrára csak olyan Mercedes-Benz gyártmányú személyautóval lehet nevezni, melyet 1989. december 31. előtt gyártottak, vagy olyan típus, amely a stuttgarti MB Classic Center által "Classic" besorolást nyert (R107, C107, W123 (limuzin és coupe), W126, S123 (kombi), C124, A124). Idén a 30 éves R129 jubileumának tiszteletére elfogadjuk a jelentkezésüket bármely évjáratból, valamint külön örömmel fogadjuk a mezőnyben a 30 évnél idősebb oldtimer G-osztályt is.

Amennyiben nem biztos benne, hogy járműve megfelel-e előírásainknak, de részt venne a túrán, küldjön e-mailt autója fotójával, és néhány nap alatt elbíráljuk a részvétel lehetőségét.

A járműnek érvényes engedéllyel és biztosítással kell rendelkezni a magyarországi közlekedéshez (megfelelő P rendszám engedélyezett). Utólagos, de korhű változtatások megengedettek. Nem korhű változtatásokkal nevező autók, replikák, autóbuszok, katonai (harci) járművek versenyünkön nem vehetnek részt.

A nevezett járműről min. 500 kB méretű, .JPG formátumú képanyagot kell elektronikus úton a jelentkezési lap megküldésével egyidőben küldeni. A verseny rendezősége által biztosított rajtszámokat, feliratokat a résztvevő köteles járművén a verseny idejére elhelyezni. Ezen feliratok nem csonkíthatóak!

Az egyenlő esélyek biztosítása érdekében a XI. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán a versenyzők nem használhatnak elektronikus navigációs rendszert, azaz GPS-t. Idő- és távolságmérés céljára mechanikus és elektronikus eszköz is megengedett, kivéve az ütemet adó műszerek, speciális stopperek.

Kedvezményes részvételi díj:
2019. április 19-ig a részvételi díj csapatonként (autó / 2 fő): 190.000 Ft + ÁFA (27%)

Részvételi díj:
2019. április 20. - május 6. közötti befizetés esetén (autó / 2 fő): 210.000 Ft + ÁFA (27%)

1956 előtt gyártott Mercedes-Benz típusú autóknak kedvezményes részvételi díj!
2019. április 19-ig a részvételi díj 1956 előtt gyártott autóval (autó / 2 fő): 100.000 Ft + ÁFA (27%)
2019. április 20. - május 6. közötti befizetés esetén (autó / 2 fő): 210.000 Ft + ÁFA (27%)

A részvételi díj az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
   •  a versenyen való részvétel 2 fő részére egy autóval
   •  rajtszám, itinerfüzet, dokumentáció
   •  versenyzői csomag
   •  versenydíjak
   •  pénteken a start előtt könnyű reggeli, majd ebéd és bőséges vacsora
   •  szombaton bőséges reggeli, ebéd, és díjkiosztóval egybekötött gálavacsora borkóstolóval
   •  2 éjszaka szállás pénteken és szombaton kétágyas szobákban az ötcsillagos Hotel Divinus*****-ban (Debrecen)
   •  a hotelben gazdag büféreggeli vasárnap és ingyenes wifi-használat
   •  autónként 10.000 Ft támogatás a Korai Fejlesztő Alapítványnak

További résztvevők díja külön szobában való elhelyezéssel: 90.000 Ft + ÁFA (27%) / fő
Egyágyas szoba felára: 45.000 Ft + ÁFA (27%) / fő

Részvétel gyermekek részére 3-6 éves korig (pótágyas elhelyezéssel, a szülőkkel egy szobában): 22.000 Ft + ÁFA (27%) / fő
Részvétel gyermekek részére 6-17 éves korig (pótágyas elhelyezéssel, a szülőkkel egy szobában): 44.500 Ft + ÁFA (27%) / fő

A nevezés menete:
A nevezési határidőig (2019. május 6.) kell elküldeni az alábbi on-line nevezést. A nevezés akkor válik érvényessé, ha a nevezési díj a megadott bankszámlaszámra átutalásra került. A nevezést ezután a szervezőiroda e-mailben visszaigazolja, és a versenyzőpáros járműve felkerül a honlapra. A részvételi díj beérkezése után a rendező kiállítja a számlát, amelyet a megadott számlázási címre postáz.

A nevezési díjban foglalt szolgáltatások nem megbonthatóak! A már benevezett gépjármű cseréje vagy a nevezés átruházása kizárólag a rendező írásbeli engedélyével történhet. A bejelentett változást újabb elbírálás követi.

Bankszámlaszám:
Chronomoto Kft., 11600006-00000000-05321335 (Erste Bank)
A közlemény rovatban kérjük tüntesse fel: XI. Csillagtúra és a nevezett versenyző neve.

Csak a benevezett járművek és személyek vehetnek részt a rendezvényen!

Lemondási feltételek:
   •  2019. április 19-ig (kedvezményes nevezési határidő): kötbérmentesen lemondható
   •  2019. május 6-ig: a részvételi díj 70%-ának visszatérítése mellett lemondható
   •  2019. május 6. után a részvételi díjat nem áll módunkban visszatéríteni

Felelősség:
A verseny során felmerülő személyi sérülésekért, illetve anyagi károkért a rendezőség semmiféle felelősséget nem vállal. Az esetlegesen bekövetkezett káreseményekért teljes mértékben a gépjárművezető és utasa(i) felelnek. A kijelölt útvonalon minden résztvevőre érvényesek a KRESZ szabályai. Ezek durva megsértése esetén a rendezőség fenntartja magának a jogot, hogy a csapatot a versenyből kizárja.

Sajtómegjelenések:
A verseny résztvevői elfogadják, hogy a rendezvény ideje alatt készült képi és szöveges anyagok (eredménylista, név, interjú, stb.) kizárólag a szervező tulajdonát képezik, aki azokat sajtómegjelenések, dokumentáció és marketing célokra korlátlanul felhasználhatja a jövőben is előzetes egyeztetés nélkül. A versenyzők a képi és szöveges anyagok felhasználását illetően nem élhetnek semmiféle anyagi vagy erkölcsi igénnyel a szervezővel szemben.

További információ: www.mercedes-benz.hu/csillagtura

Jelentkezési határidő: 2019. május 6.

 

* A csillaggal jelölt adatok megadása kötelező!

Vezető adatai

* Név
* Telefonszám
* E-mail cím
Speciális menü igény

Navigátor adatai

* Név
Telefonszám
E-mail cím
Speciális menü igény

Szállás

Résztvevők száma az autóban (összesen)
Szoba típusa

Számlázási adatok

* Számlázási név
* Számlázási cím - Ország
* Számlázási cím - Irányítószám
* Számlázási cím - Település
* Számlázási cím - Utca, hsz.

Kapcsolattartó e-mail
(amennyiben nem egyezik a Vezető adataival)

Kapcsolattartó e-mail cím

Autó adatai

* Gyártmány
* Típus
* Típusszám (W... vagy R...)
* Évjárat
Rendszám
Hengerűrtartalom ccm
Üzemanyag
Teljesítmény LE
* Az autó története, érdekességei
Fotót kérjük e-mailben mellékelni Versenyiroda >>>

Megjegyzés a nevezéssel kapcsolatban

Megjegyzés

 

A nevezési és részvételi feltételeket megismertem és elfogadom.
Kijelentem, hogy a fent megadott adataim valósak.
A nevezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és tudomásul vettem
az Adatvédelmi tájékoztatót, és elfogadom az Adatkezelési nyilatkozatot.